Azt hiszem, sokan tudjátok, hogy filmelmélet és filmtörténet, illetve esztétika szakokon végeztem a PTE-n, illetve egy ideig vezettem egy filmkritikai blogot is Cinemani néven. Egy idő után túl sok minden gyűlt össze, így átfókuszáltam az energiáimat, most viszont arra a döntésre jutottam, hogy néha közzéteszek egy-egy kritikát.
A héten az Elrabolt világ című film sajtóvetítésén jártam az Intercomnak köszönhetően, szóval most erről olvashattok egy rövid szösszenetet.
——————————————-
A trójai faló történetét mindenki ismeri. Nem is csoda, hogy a görögök elképesztő bravúrja halhatatlan toposszá vált, amelyhez előszeretettel nyúlnak vissza a különféle művészeti ágak.
Nem véletlen hoztam fel ezt a történelmi unikomut, ugyanis az Elrabolt világ központi szála is erre épül, ez pedig sajnos kettős érzelmeket szül. Mivel nagyjából a film közepén már bekerül a képbe ez a motívum, így túlontúl hamar lelövik a filmvégi poént, hiszen innentől kezdve nem kell hozzá nagy logikai képesség, hogy megfejtsük, mire készülnek a szereplők.
Persze nemcsak a meglepettség faktor miatt érdemes filmet nézni, így azt javaslom, senki se kaszálja el élből ezt a sci-fi-t, ugyanis remek dramaturgiai érzékkel készült, így az események igencsak gyanítható végkifejletének dacára is képes fenntartani a feszültséget.
Az Elrabolt világ esetében a trójai faló sokkal inkább platinából készült, mintsem fából, vagy akár mondhatnék valami menő, földönkívüli anyagot is, hiszen egy idegenek által elfoglalt világba csöppenünk. Szóval jöttek az idegenek, akik pillanatok alatt leigázták a világot, az emberek pedig behódoltak nekik és a békesség érdekében inkább kiszolgálják az igényeiket. No nem kell rosszra gondolni, csupán a tipikus “zsákmányoljuk ki a Föld erőforrásait” képletről van szó.
És most jön egy érdekes momentum, ugyanis minden háborúban van pro és kontra. Az érdekek, a vélemények és az elképzelések eltérőek, és ezt a film is jól visszahozza. Többször elhangzik, hogy az idegenek érkezése óta szinte eltűntek a háborúk és a bűnözés, illetve a foglalkoztatási arány majdhogynem 100%-os lett, így ott bujkál bennünk a gondolat, hogy ez egy “mindenki nyer” formátum-e vagy csupán a kiszipolyozás egy jól leplezett képződménye? Elvégre a téma mégiscsak az idegenek elleni lázadás, szóval nem mindenkit tesz boldoggá a kialakult helyzet.
Az erős morális szálon kívül a makro és mikro összefüggések kifinomult egymásba fűzései tovább színesítik a filmet, és a végén el is vezetnek egy jól megérdemelt csúcsponthoz. És most nem, nem a “gag”-ről beszélek, amit a trójai faló sztori rejt magában, sokkal inkább az emberi viszonyrendszerről. De erről elég is ennyit, úgyis észreveszitek majd.
A hamar megjósolható végkifejleten kívül csupán egy folyton elpuffogtatott frázistól rázott ki a hideg. “Gyufától gyullad meg a háború tüze.” – hajtogatják folyton (remélem, jól idéztem), és bár ne tették volna. A nesze semmi, fogd meg jól tipikus esete, amivel igazság szerint csak annyit akartak mondani, hogy kicsiben kell kezdeni a lázadást. De valóban így van ez? A filmben látottak nem kimondottan támasztják alá ezt a mondatot, ugyanis egy sok résztvevős, igen komplikált terv kivitelezése inkább kelt grandiózus érzést, még ha csak egy helyszínen zajlik is. Sőt, a stáblista alatt futó képsorok sokkal inkább összehangolt cselekedetekre mutatnak rá. Vagy talán ok okozatiságra? És ott már az események által kiváltott jövőt látjuk? Ez nem derül ki.
Tehát egy szó mint száz, az Elrabolt világ néhány szempontból izgalmas, ám közel sem hibátlan film, amit a kis ballépései ellenére azért érdemes megnézni egyszer.
Ha kíváncsi vagy az előzetesre, kattints ide.
